Az erdő fohásza


 

 

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! 
Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, 
én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába
menekülsz a tűző nap elől, s gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja
és én vagyok az ágy, amelybe fekszel, a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg kérésem:
Ne bánts!

 

 

 

 

 

 

 


Skip to content