Szalagavató bál

A Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium 12. osztálya a Kék Csillag Étteremben tartotta meg a szalagavató bálját. Az esemény 18 órakor kezdődött Bús Marcell saját versének elszavalásával. Folytatásként az osztálytánc következett, mely a HAIR című musical egyik betétdalát dolgozta fel. Egy gyors átöltözés után megkezdődött a szalagtűző ceremónia. Miután a végzős diákok felsorakoztak, a tanári kar tagjai beszédet mondtak. Végül Máhig József igazgató úr és egyben osztályfőnökünk lelkesítő beszéde az osztálynak útravalóul szolgált. A 11. osztály tanulói a jó tanácsok után megkezdték a szalagok feltűzését. A formalitások után a vacsora következett, majd a bál megnyitója melyhez a jó hangulatot a zenekar biztosította. Kedveskedésül az osztályfőnökünknek, elénekeltük a Republic: Emberlelkű földeken című dalát. Az este a hagyományokhoz híven a szülő-gyerek tánccal folytatódott. Az igazi buli csak ezután kezdődött meg és egészen éjfélig tartott. A szalagavató bál gyorsan, de emlékezetesen ért véget.

Turuczki Szabolcs

12. osztályos tanuló



 

Skip to content